Bemutatkozunk

Küldetésünk a szakmai, üzleti és vállalati információ, dokumentáció hatékony menedzselése - versenyképes áron - üzleti partnereink sikeressége érdekében.

Az Infodok Kft.-t egy multinacionális nagyvállalat néhány korábbi vezető munkatársa alapította, amikor a korábbi cégük eldöntötte, hogy - számos belső szolgáltatásának kihelyezése után - az információgazdálkodási és ügyviteli szolgáltatásait kiszervezi. Így úttörő módon piacosításra kerültek a szakkönyvtári szolgáltatások, ezen belül a szakirodalommal és szakmai folyóiratokkal való ellátás munkafolyamatai, az üzleti információk kutatásának és szolgáltatásának a feladata, a sajtó illetve médiafigyelés biztosítása, továbbá a dokumentumkezelés és ezen belül az ügyviteli és belső iratkezelési feladatok is.

Az Infodok alapítói vállalták, hogy ezeket a szolgáltatásokat a változó ügyféligényekhez rugalmasabban igazodva, hosszabb távon hatékonyabban fogják tudni biztosítani, mint amíg azok egy nagyvállalat keretein belül, nem alaptevékenységként működtek.

Az Infodok Kft. - az eddigi tapasztalatokra és sikeres megoldásokra építve - kész vállalni más nagyvállalatok, kormányzati szervek szakkönyvtári rendszerének, belső információs szolgáltatásainak, valamint ügyviteli szolgáltatásainak outsourcingba vételét, de kész egyedi információs, tudásmenedzsment, webes fejlesztési és ügyviteli szolgáltatásokat is nyújtani, kedvező piaci feltételekkel. Kérjük, tekintse meg szolgáltatásaink részletes leírását.

Minőségbiztosítás

Cégünk az ISO 9001:2008 szabványnak megfelelő minőségirányítási rendszerrel rendelkezik.

Célunk, hogy ügyfeleink elégedettségének növelése érdekében szolgáltatási színvonalunk javításával olyan értékteremtő tevékenységet folytassunk, amely biztosítja ügyfeleink számára a mindenkor szükséges legfontosabb üzleti és szakmai információkat, valamint belső és külső kommunikációjuk támogatását, szolgáltatásaink beépüljenek üzleti folyamataikba, és azokat hatékonyan támogassák.

Célunk elérése érdekében:

  1. Szolgáltatásainkat a megrendelők igényeihez rugalmasan alkalmazkodva folyamatosan fejlesztjük.
  2. Szolgáltatásaink ismertségét meglévő ügyfeleinknél folyamatosan növeljük.
  3. Szolgáltatásaink iránti piaci igények változását folyamatosan figyelemmel kísérjük, és mindenkori potenciális ügyfeleinket felkutatjuk és megismertetjük szolgáltatásaink előnyeivel.
  4. Működtetjük, folyamatosan továbbfejlesztjük az ISO 9001:2008 szabványnak megfelelő minőségirányítási rendszert.
  5. Rendszeresen mérjük és értékeljük megrendelőink ügyfélelégedettségét.

Díjak, elismerések

  • Legdinamikusabban startoló magyar cég (2007)
  • DELFIN-díj a fenntarthatóság jegyében (Magyar Telekom, 2008)
Webes megoldások

Legyen szó akár egy egyszerű weboldalról, akár egy összetett, vállalati folyamatot támogató alkalmazásról, biztosan tudunk rá megoldást! Tovább...

Információgazdálkodás

A versenytársfigyeléstől a vállalati könyvtárak komplex üzemeltetéséig minden információgazdálkodási feladat- ban számíthat ránk! Tovább...

Dokumentumkezelés

Nagy mennyiségű küldeményeinek postai feladásra történő előkészítését, valamint papíralapú dokumentumainak elektroni- zálását nyugodtan ránk bízhatja! Tovább...